I.9. rész

Reggel korán ébredtem. Mivel még hét óra sem volt, nem keltem fel az ágyból, ehelyett a neten szörfözgettem. Meglepődtem, amikor egy friss bejegyzésre bukkantam egy általam követett blogon, a Korea Hits America-n. A bejegyzés a CN Blue-ról szólt, konkrétabban a Malibu-i fotósorozatukról és a hosszúranyúlt "látogatás" okáról. Szinte felnevettem, amikor a feltételezéseket olvastam. Egyik megjegyzésben viszont fenyegető mondatra bukkantam. 
"Park Ha Ni, a fotókon sszereplő lány nem érdemli meg a fiúk társaságát! Meglakol, ha valamelyik oppára ráveti a szemét!!!"
Kiakadtam. Igaz, felkészülhettem volna a kedves rajongók reakcióira. De nem tettem. Valahogy kézenfekvőnek gondoltam, hogy ha én örülök, ők is örülnnek. Így belegondolva kicsit tévedtem. Nem örülnek, örülnek.
Miután meguntam az ágyon lustálkodni, halkan kiosontam a szobából, ugyanis Rosie még mélyen aludt. A ház csendes volt. Hirtelen összerezzentem. A konyha irányából hangokat hallottam. Mély levegőt vettem, s rájöttem, hogy valaki ennivalót, pontosabban palacsintát készít. A levegőben finoman érezhető palacsintaillat terjengett. Elindultam a konyha felé. Majdnem összeütköztem Tackeray bácsival, aki szintén a konyha irányába settenkedett. 
- Ki van bent? - tátogta.
- Nem tudom. Honnan tudjam? - tátogtam vissza.
Beléptünk a nyitott konyhaajtón - illetve csak akartunk. A gond az volt, hogy egyszerre akartunk, és így mindketten elég... szoros helyzetbe kerültünk. A konyhából hangos nevetés hallatszott. Ha nem is láttam volna Richie-t, akkor is felismertem volna a nevetéséről.
- Szóval te okozod ezeket a kellemes illatokat! - mosolygott Tackeray bácsi a fiára.
- Nem, a palacsinta. - vigyorgott Rich. - Megkóstoljátok?
- Naná! - mondtuk egyszerre.
- Egyébként máskor is szoktál ügyeskedni ? - kérdeztem tőle, miközben egy palacsintát kentem meg szederdzsemmel. Nyami.
- Szoktam... néha. De nem fura? Mármint az, hogy fiú létemre a konyhában ülök.
- Szerintem csöppet sem az. Sőt, vagány. A feleséged is dijjazni fogja majd. - vigyorogtam. 
- A felesége? Inkább üljön ő a konyhában, ne az én fiam! - szólt bele T. papa is a beszélgetésbe.
- Jaj, apa, nem az a lényeg! - rázta meg a fejét Richie.
- De fontos! Hidd el nekem, fiam.
- Jó, jó... Ha Ni, ma nem kell fotózásra menned? 
- Nem. Holnap mennek haza a srácok, és a mai nap pihenő nap lesz. Még ki kell találnom valamit búcsúzóul. - gondolkoztam.
- Mit szólnál, ha karaokiznátok? - dobta be az ötletet.
- Hmm, nem rossz ötlet. Sőt! De neked is jönnöd kell. Hívom Izzyt, Tomot, és Rose is feltétlenül ott kell legyen! - Egészen belelkesedtem az ötlettől. - Jajj, nagyon köszi az ötletet! - Örömömben tapsolni kezdtem. Megoldottam ezt is! Illetve Richie oldotta meg. 

I. 8. rész

- Szia, Hani! Rég jártál már nálunk. - nyitott ajtót Rich anyukája.
- Jó napot, Mrs. Thackeray. Hogy van?
- Remekül, és te?
- Szintén - mosolyogtam rá. Neki is sötétszőke és hullámos haja van, a szemei viszont kékek. Rose, a lányuk olyan, mint ő. Teljesen.
- Hani! De rég láttalak! Mi újság?  - jelent meg Rosie, Richie 5 évvel idősebb nővére.
- Szia, Ro. Élvezem a nyarat. Jelenleg pedig készülök a halálomra. Richie Jet Lee maratonra vett rá - magyaráztam, mikor láttam az értetlen arcokat.
- Szóval elbúcsúzol tőlünk? - mosolygott Mrs. Thackeray. 
- Inkább kérek egy pohár Thackeray-üdítőt - vigyorogtam. Thackeray anyuka készíti a világ legfinomabb üdítőjét. A recept természetesen titkos, így csak náluk lehet inni belőle. 
- Rendben, kapsz egy hatalmas pohárral. - nevetett rám, majd kiment a konyhába.
- Hani! Mióta vagy itt? És miért nem jöttél fel? - futott le Rich a lépcsőn, majdnem feldöntve az anyukáját, aki az üdítőmet hozta. 
- Csak öt perce érkeztem, és valahogy nem akaródzott felmennem. De ha már lejöttél értem, megyek.
Fellépkedtem a lépcsőn kezemben az üdítővel, és leültem a szobájában. Richie szobája számomra olyan, mint egy zeneterem. Vagy valami hasonló. Egy szintetizátor az egyik fal mellett, egy dobszerkó a másikban, egy ágy, teledobálva zenei magazinokkal, a falak poszterekkel borítva - Big Bang, Shinee, BTS, B.A.P., Lindsey Stirling -, képek hangszerekről, egy polc, néhány kedvenc könyvével - pl a DUFF, Beavatott trilógia - és jegyzetfüzetek meg kották. Hatalmas mennyiségben. Persze van gardróbja, beépített, mint nekem, csak az övé szürke, ami illik a sötét türkiz színű falakhoz. Az ágyán bekapcsolva feküdt a laptopja, s bár nem illik, de belenéztem, hogy mi van megnyitva. Egy filmbázis, a YouTube, és egy zene szerkesztő program. Egy dalon dolgozott. Felvettem a fülest, és elindítottam a "művét". Taeyang - Eyes, nose, lips
- Hé, te! Kérj engedélyt, ha meg akarod hallgatni. Megendtem volna - szólt rám a fiú, amint belépett. Letette a kezében tartott tálcát, majd leült mellém. - Vélemény?
- Nagyon tetszik! Hogy van neked ilyen jó hangod? Egész libabőrös lettem, nézd! Ugye fel teszed a csatornádra? - néztem fel rá.
- Igen, ha neked is tetszik, akkor biztosan jó. Így fel merem tenni, mert bízom az ízlésedben. - vigyorgott rám, majd kihúzta a fülest a laptopból. - Na, kezdhetjük? Az első film: A tiltott királyság. 
- Ajj, rendben. Csak adj egy lapot, hogy írjam fel a harcmozdulatokat, amiket felhasználhatok ellened.
- A-a, nem kapsz. Ellenben nagylelkűen felajánlok egy szelet Ro féle mézes citromos sütit. Ha megfelel... - nyomta az orrom alá a tálcát. Elvettem egyet, és beleharaptam.
- Mmmm... ez tökéletes! Feltétlenül el kell kérnem a receptjét! - ugrottam fel, de Rich elkapta a karomat, és visszarántott, így belepottyantam az ölébe. 
- Hová ilyen sebesen, kisasszony? Majd a filmek után. Na, vár Jet.

Fél tizenegy volt, mire abbbahagytuk. Azt hittem, nem tudok majd felkelni az ágyról. Komolyan, minden tagom fájt. A filmeket szokás szerint végignevettem, holott alapvetően nem vígjátékok. Viszont Richievel nem lehet komolyan filmezni, mert állandóan csinál valamit. Vagy újraszinkronizál, vagy a mozdulatokat próbálja leutánozni kisebb-nagyobb sikerrel, vagy megcsikol, amitől csuklani kezdek. Ő (és általában mindenki) nekikezd nevetni, a nevetés pedig köztudottan ragályos. Mikor még mindig nevetve leballagtunk a lépcsőn Rose azzal fogadott, hogy felhívta apáékat, és maradhatok nálluk aludni. Ez nem meglepő amúgy, mert milliószor aludtam már ott. Rose kedves lakótárs, a szobája kedves, és lányos, meleg színekkel, ami megnyugtat.
- Jó éjt, Rich! És tedd fel! - emlékeztettem.
- Oké, felrakom. Jó éjt, HaNi! - köszönt ő is, és nyomott egy puszit az arcomra, amit természetesen visszaadtam.
Mielőtt elaludtam, megnéztem a YouTube-ot, és örömmel konstáltam, hogy EastSouthBoy új dalt töltött fel. A legjobb barátom hangjára aludtam el.